2. fejezet

Jennifer Smiths

 -Szia Kicsim! Azért jöttünk, hogy...

-Mondtam már, hogy ne hívj így! Nem kellettem nektek, nem akartatok engem, amikor a nevelő szüleim meghaltak, akkor sem vállaltatok fel! - A könnyek csípték a szememet, de nem engedtem őket útjukra. Ez mindig is bántott. Egyszerűen nem tudtam megemészteni, hogy még mindig nem kellek nekik.

-Kivel kiabálsz? Azt mondtam, hogy engedd be, aki jött, nem pedig azt, hogy ordibálj a mi vendégünkkel! Ki jött? - lépkedett az ajtó felé Louis kiabálva. Mikor meglátta a szüleinket, látszott, hogy a feje még vörösebb lett a méregtől.

-Mi a francot képzelsz Te magadról, hogy a szüleimmel ordibálsz! Azonnal takarodj a szemem elől! Nem igaz...-ekkor anyám erélyesen a szavába vágott:

-Louis! Azonnal fejezd ezt be! Hogy gondolod, hogy valakivel is így beszélsz! Főleg nem a ...

-Ne! - hirtelen az ütő is megállt bennem! Nem mondhatja el neki! Most már nem akarom! Ha eddig nem tette, most miért akarja?

-De! Jenny! Meg kell tudnia! Így is túl sokáig vártunk már! Louis! Hol tudnánk négyesben nyugodtan beszélgetni? - ha lehet még jobban lesápadtam.

-Mi már itt sem vagyunk! Beszélgessetek nyugodtan! Jenny! Ha végeztél, légy szíves pakolj ki, rendezkedj be, mert holnap már munka van! Lessz egy megbeszélésünk Zayn-nel, ahol mindenkinek ott kell lenni. Mi most elmegyünk a fiúkkal kajálni. - szolt közbe Paul.

Mi négyen bevonultunk a nappaliba, bár én úgy éreztem magam, mint akit a kivégzésére visznek. Pedig itt, akinek igazából izgulniuk kellene, azok a szüleink. Ők elveszíthetik Louis-t. Nekem nincs veszteni valóm. Ami soha nem volt a miénk, azt nem veszíthetjük el. 

Mindannyian helyet foglaltunk a nappaliba. Anya és apa az egyik kanapén, én és Louis pedig egy-egy fotelban. Anya tördelte a kezeit idegességében. Nem értem, miért kell ezt most. Gondolataimból anyám halk szavai rángattak ki.

-Louis. Mondanunk kell neked valamit. Mindig is rettegtem ettől a vallomástól, de már nem halogathatjuk tovább...

-Anya! Ehhez neki miért kell itt lennie? - mutatott rám Louis, hangja csöpögött az undortól. 

-Várj egy kicsit fiam, és mindjárt megtudod! - szólalt most meg először apám.

-Szóval ott tartottam, hogy tartozunk neked egy vallomással. - Vette vissza a szót anyám.- Mint tudod, amikor megszülettél, nem álltunk valami fényesen anyagilag. Sőt! A csőd szélén álltunk. Ezért is történt az, ami. Az az igazság, hogy neked van egy ikertestvéred, akiről mi a születésetekkor nyílt örökbefogadással lemondtunk.

-Hogy micsoda? Ez ugye csak egy rossz vicc! 23 éven keresztül hazudtatok nekem! Ki Ő? Hol van most? - Most láttam Louis-on először igazi érzelmeket. Kétségbe esés, csalódottság, düh. Ezek voltak a leg észrevehetőbbek.

-Kis fiam! Nyugodj meg! El karunk mondani mindent, de így nem tudunk! Szóval, mi tartottuk végig a kapcsolatot a nővéreddel. Ő 5 perccel idősebb, mint Te. Évente párszor telefonáltunk, ritkán találkoztunk is vele. És az a helyzet, hogy ma Te is találkoztál vele. Azért van itt Jenny, mert Ő az ikertestvéred!

-Mi van? Ez most csak egy rossz vicc, ugye? Tényleg Ő a testvérem? Az nem lehet! Hiszen én, Ő.. - kezdett el Louis dadogni össze-vissza. Ezt már én sem bírtam tovább. Felugrotta a fotelből, felkaptam a cipőmet, és elrohantam. Hogy hová? Még én magam sem tudtam, hová is tartok egy idegen városban, úgy, hogy egy lelket sem ismerek. Nem így képzeltem el ezt a nagy találkozást. Nem arra számítottam, hogy majd gyűlölni fog! Ekkor könnyeim már patakként szántották keresztül az arcomat. Nem foglalkoztam velük. Egyszer csak egy mellkasnak ütköztem.

Louis szemszöge

Mi van itt most? Katasztrófák sorozata? Nem elég, hogy Zayn valószínű ki lép a bandából, Eleanor-ral sem túl rózsás a helyzet. Szerintem többet veszekszünk, mint az eddigi egész kapcsolatunk alatt. Most meg ez! Van egy ikertestvérem, akiről 23 éven keresztül nem is tudtam! Nem tudom eldönteni, hogy a haragom a nagyobb, vagy a csalódottságom a szüleim iránt! De az még hagyján, hogy nem tudtam a nővéremről, de még kiderül az is, hogy pont ma ismertem meg. Ráadásul egy kiadós veszekedésen voltam túl a barátnőmmel, amikor találkoztunk, és pont a nővéremen vezettem le a haragom. Nagyon csúnyán beszéltem vele. Nem is tudom, mit gondoltam! Ezt senki nem érdemelte volna meg tőlem! Nem hogy Ő! Most hová rohanhatott? Hiába kiabáltak utána a szüleink, rá sem hederített. Én pedig úgy lefagytam, hogy még mozdulni sem tudtam. Én üldöztem el! A saját testvéremet! Pedig nem ezt akartam, csak kiakadtam, hogy hogy viselkedtem vele eddig. Gondolataimat anyám zavarta meg.

-Kisfiam! Ő nem tehet semmiről! Csakis mi vagyunk a hibásak! - már zokogott.

-De miért pont most mondtátok el? És hogy került most Ő ide? És miért nem tudhattam én erről?

-Az az igazság, hogy Ő már régóta szeretett volna veletek találkozni, de mi nem engedtük neki. Tavaly meghaltak a nevelőszülei, de még akkor sem mertük elmondani nektek, főleg neked! De mikor kiderült, hogy elnyert egy álláspályázatot, ami miatt itt köt ki melletted, nem halogathattuk tovább, el kellett mondanunk neki a teljes igazságot. Hogy nem csak hugai vannak, hanem hogy Te vagy az ikertestvére. 

-Nagyon sajnáljuk fiam, de nem mertük neked hamarabb elmondani. Féltünk, hogy megutálsz minket. - Apámat még alig hallottam ma megszólalni. Egyszerűen ezt most nem tudom így feldolgozni! Ehhez idő kell! 

-Kérlek Titeket, hogy most menjetek el! Ezt valahogy fel kell dolgoznom magamban!

-Rendben van, kisfiam! Vigyázz magadra, és kérlek ne bántsd Őt! Nem tehet semmiről!

Ezután a szüleim elhagyták a házat. Ugyan hol lehet Jenny? Mit gondolhat most rólam? Megbocsájtja vajon a mai viselkedésemet? Hogy kéne ezek után hozzá állnom? Meg akarom ismerni! De mi van, ha Ő nem akar engem? Most mit tegyek? Először is meg kellene találnom! De hol keressem? Egyáltalán hová ment?

1. fejezet

Jennifer Smiths

  Megérkeztem. Itt vagyok a repülőtéren, megvan mind a 3 bőröndöm. Most már csak Pault kellene megtalálnom. Azt ígérte, kijön elém. Meg is van! Kimagaslik a tömegből!

- Szia! Én Paul Higgins vagyok! Örülök, hogy személyesen is megismerhetlek!

- Szia! Jennifer Smiths, de hívj csak Jennynek! - telefonon már megegyeztünk, hogy tegeződni fogunk. 

-Jól utaztál? Megvan mindened? Indulhatunk? - nézett idegesen az órájára Paul.

-Persze, mehetünk. - mosolyogtam rá.

-Jenny! Úgy döntöttem, hogy mivel a fiúknak most van egy pár napos szünetük, és itthon vannak, ezért Te is a közös házba fogsz lakni, amíg nem indulunk vissza a turné folytatására. Így egy kicsit összeszokhatsz velük, megismerheted Őket. - mondta Paul, míg kifelé igyekeztünk a kocsihoz. Nem igazán tudom, hogy ennek most örüljek-e. A gyomron akkora, mint egy teniszlabda. Félek a Louis-sal való találkozástól. Mi lesz, ha tényleg elszállt magától, ha csak egy beképzelt kis sztárocska. Akkor biztos nem mondom el Neki, hogy kije is vagyok valójában. Eközben Paul bepakolta a bőröndjeimet a kocsiba, így indulhattunk is.

   London csodálatos! Meredten bámulom a város szépségeit, egészen addig, amíg Paul meg nem köszörüli a torkát. Ránézek. Látom, hogy mondani akar valamit, arckifejezése alapján már tartok mondandójától.

-Figyelj Jenny! Kérlek ne haragudj meg a fiúkra, ha kicsit szemtelenek lesznek, de nagyon feszültek. Úgy néz ki, hogy Zayn tényleg kilép a bandából, ezért vele nem is fogsz most találkozni, Ő a saját házukban van. A többiek viszont eléggé idegesek a helyzet miatt. Azért is van most itt, Londonban mindenki, mert eredetileg is szünet lenne a turnén, de lesz itt egy pár megbeszélés Zayn-nel. Kérlek legyél velük türelmes. Ahogy megbeszéltük, a Te feladatod lesz a fiúkat irányítani, hogy mindenhova eljussanak időben. Tőlem megkapod a programot, Te pedig ez alapján terelgeted Őket. - Na ez is jól indul! Paul arckifejezése alapján nem tudom, mit várhatok. Rángatózik egy ideg a homlokán, valószínű ideges, bár soha sem voltam jó a testbeszéd felismerésében. Közben megállunk egy gyönyörű nagy ház előtt. Hatalmas! Itt lakna a tesóm? 

   Befelé menet nincs sok időm szétnézni, annyit viszont megállapíthatok, hogy gyönyörű, kényelmes, és tipikusan pasis házba csöppentem. Cipők szanaszét az ajtó mellett, kabátok egymás hegyén-hátán. Befele menet egy hatalmas nappaliba találom magam. A fal bal oldalán hatalmas TV, játék konzolokkal, körülötte rengeteg DVD, vele szemben kényelmesnek látszó fotelek, kanapék. Jobbra egy boltív mögött ha jól sejtem egy konyha lapul, velem szemben pedig egy lépcső, ami felvisz az emeletre. Hatalmas ablakokon árad be a fény. Valamint észreveszek egy tolóajtót, gondolom az udvarra vezet. Ámulásomból Paul hangja ránt vissza!

-Fiúk! Megjöttünk! Mindenki jöjjön a nappaliba! Most! - Nem mondom, van hang ereje Paulnak! Lépteket hallok a lépcső felől, arra kapom a fejem. A fiúk jönnek lefele kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Istenem! Mindjárt találkozom az ikertesómmal személyesen is! Alig tudom elhinni! Az igazi szüleim hozzáállása alapján azt gondoltam, hogy sohasem találkozhatok egyik tesómmal sem.

- Szia! Én Liam Payn vagyok! - mosolyog rám a srác. Mikor kiderült, hogy megpályázom ezt az állást, utána néztem a bandának. Amikor a nagy titok is kiderült, akkor meg még jobban Louis-nak.

-Szia! Én Jennifer Smiths, de szólits csak Jennynek!- próbáltam rá mosolyogni, bár nem tudom mennyire jött össze. Egyre jobban izgulok!

-Hello! Harry Styles! Nagyon csini vagy! - Na igen! Ő a szívtipró!

-Hello, Jenny vagyok! - fogok kezet vele is.

Ekkor ér le a szőke srác is! Ő csak ideint.

-Szia! Niall Horan. - Kicsit tartózkodónak tűnik, a mosolya sem az igazi.

-Paul! Nem megmondtuk Neked, hogy nekünk nem kell babyszitter! Jól megvoltunk eddig is nélküle, minek ez ide? Ráadásul egy velünk egyidős kiscsaj! Remélem valami fanatikus rajongó, aki mindent kiteriget rólunk! - néz rám igazi utálattal Louis. Azt hisszem, beteljesedett minden félelmem vele kapcsolatban. Egy elszállt, öntelt hólyag! A könnyek csípik a szemem, de most nem sírhatok! Paul mérgesen néz a fiúra, majd hozzám fordul. 

-Látod, erről beszéltem! Ő Louis Tommlinson! Ne is figyelj rá, csak ideges a helyzet miatt. Loius Te pedig fogd vissza magad, mert bajok lesznek! Ezt már megbeszéltük! Állj le, és viselkedj normálisan! - Nézett az öcsémre szigorúan.

-Semmi baj, Paul! Hagyd csak! A mihez tartás végett pedig közlöm veled Louis, hogy nem vagyok rajongó! Szeretem a számaitokat, de nem őrülök meg Tőletek! - fancsali mosolyra húzom a számat, hogy eltakarjam a valódi érzéseimet. Ekkor azonban csengetnek.

-Hogy legyen valami hasznunk is abból, hogy itt vagy, nyisd ki legalább az ajtót! - förmedt rám Louis.

A gombóc egyre jobban nől a torkomban, miközben elindulok ajtót nyitni.

-Ez nem az Ő dolga, nem ezért van itt! - hallom azt hiszem Liam mérges hangját, ahogy az ajtóhoz érek. Pedig miattam igazán nincs értelme összeveszniük. Lehet tényleg rossz ötlet volt ide jönni. Kinyitom az ajtót, és lefagyok. Az ajtóban az igazi családom áll. Vagyis csak a szüleim. Miért jöttek ide? Ugye nem akarják Neki elmondani az igazat? Én ezek után tuti nem mondok Louis-nak semmit! Anyám csak néz rám, látom rajta, hogy ideges. Többször is beszédre nyitja a száját, de nem sikerül megszólalnia.

-Mi van már? Egy ajtót sem tudsz kinyitni, és beengedni rajta, aki jött? - hallatszik ki a nappaliból az én drága öcsikém gúnyos hangja. Anyán látszik a döbbenet, és talán a harag is. Végre megszólal:

-Szia Kicsim! Azért jöttünk....

Sziasztok! Remélem tetszik a rész, sikerül vele felkeltenem az érdeklődéseteket! Még nem indult be igazán a történet, a lényeg még csak ezután jön. Örülnék, ha hagynátok véleményt magatok után, mert most próbálkozom először az írással. Kíváncsi vagyok mindenki véleményére. Ha csak egy pipát hagysz magad után, azt is köszönöm!

Prológus

Prológus

Sziasztok! Én Jennifer Smiths vagyok. 23 éves. Egyedül élek. A szüleim, azaz a vér szerinti szüleim nyílt örökbefogadással lemondtak rólam. Évente egyszer-kétszer felhívnak, találkozunk. De azt csak most árulták el nekem, hogy nem csak húgaim vannak, hanem van egy ikertestvérem. Mégpedig nem is akárki. A híres-neves Louis Tomlinson. Azért kellett lemondaniuk rólam, mert nem bírtak mindkettőnket eltartani. Nem panaszkodhatom, szép gyermekkorom volt, szerettek a nevelő szüleim, nekik nem lehetett saját gyermekük, ezért is neveltek úgy, mintha a vér szerinti lányuk lettem volna. Sajnos azonban tavaly életüket vesztették egy autóbalesetben. Megörököltem a házat, és valamennyi pénzt is, de egyedül maradtam. Most felszámolok mindent, eladtam a házat is, és elköltözöm Londonba. Nem tudom, hogy ez igazából jó ötlet-e, de már döntöttem. Elnyertem egy állásajánlatot, Paul Higgins asszisztense lehetek. Valószínű nem lesz egy egyszerű kezdésem, mivel bajok vannak az általa menedzselt bandánál, az 1D-nél, ugyanis felreppentek olyan híresztelések, hogy Zayn Malik kiszáll. Amikor ezt elmeséltem az igazi szüleimnek, akkor mondták el, hogy nem biztos, hogy jó ötlet, mivel Louis a testvérem. Nem tudom, hogy akarom-e, hogy megtudja, hogy Ő az öcsém. Félek a reakciójától, félek tőle, hogy Ő is csak egy elszállt kis sztárocska. De hamarosan kiderül. Már itt állok a repülőtéren, várva a beszállásra.

Hát akkor kalandra fel!